Kovács László

Kovács László - elégedett vagyok a sorsommal.

- Itt állunk az autóval a MI-24-es emlékműnél, ahol a laktanyában szolgáltunk mindketten annak idején. Egészen pontosan te mit csináltál Szentkirályszabadján a harci helikoptereseknél?
- 1985-ben kerültem ide helikopter szerelőként, aztán repülési adatkiértékelőként dolgoztam nagyrészt. Egyébként Szolnokon végeztem és hivatásos katona voltam. Az ezred Szolnokra kerülésekor én nem mentem már velük, hanem maradtam Veszprémben. Másodállásként már 1992 óta oktattam, és a költözéskor ez lett a főállásom.

- Hogyan lett a helikopter szerelőből autós oktató?
Elég messze vannak egymástól...
- Mindig is érdekeltek az autók, plusz nem volt jó véleményem az akkori oktatómról. A negatív személyes élmény is közrejátszott ebben. A konkrét indulás teljesen spontán volt. Pont kapuügyeletes szolgálatot adtam, amikor egy oktató éppen várta a tanulóját. Beszélgettünk és említette, hogy előtte nap indult egy oktatói tanfolyam. A szolgálatot miután leadtam, beültem erre a tanfolyamra. Teljesen random történet az én oktatói kezdésem,
de belül sokat foglalkoztam a gondolattal.

- Neked is fontos ezek szerint az átadás? Az ismeretek, a tudás átadása?
- Bizony fontos. Fontos mindenkinek a csapatban, hogy átadjuk a tudásunkat másoknak, a következő generációnak.
Szerencsém van, mert nagyon jó közösségben dolgozom, nagyon tisztelem minden kollégámnak a munkáját. Mások vagyunk, másképpen oktatunk, de ha most kellene B kategóriát tanulnom, nem tudom, hogy melyik kollégát választanám. Olyan jó szakemberek egytől egyig.

- Milyen érzés egyébként, mikor eljössz itt a helikopter mellett?
- Mindig arra gondolok, amikor itt elmegyek, hogy be kellene kanyarodni a bekötőre egy kicsit, és megnézni mi újság a laktanyával? Voltam itt régebben és láttam a sanyarú sorsát. Nem volt jó érzés bennem.

- Neked milyen tapasztalataid vannak a régi és a mostani tanulókat illetőleg?
- Mondhatnám azt, hogy most nehezebb, de nem mondom. Az idő megszépíti a múltat, jó volt akkor nagyon, de inkább más. Akkor is voltak nehezebb pillanatok az életben, az oktatásban, és most is vannak. Nekünk oktatóknak az is a feladatunk, hogy alkalmazkodjunk a mostani időkhöz. Mert az változik folyamatosan. Kérdezik mindig a tanulók, hogy nem unalmas?
Nem, szoktam válaszolni, mert itt mellettem mindig egy másik ember ül. És ezért nagyon változatos ez a munka.
Érdekesség még, hogy robogósokat is oktattam annak idején, és nagyon büszke vagyok rá, hogy utána aztán jöttek A,B és C, CE kategóriára és hozták az ismerősöket, barátokat. Volt, hogy több generációt is oktattam egy családon belül.

- Ha most kezdenéd az életedet és a kapu szolgálatban állnál éppen, jönne az oktató...
A mai tudásoddal, tapasztalataiddal felvértezve, merre mennél?
- Én nem változtatnék az életemen, mindig örömmel nézek vissza az eltelt időszakra. Voltak nehezebb időszakok, voltak könnyebbek, de alapvetően nagyon jól éreztem magamat.
Van három gyönyörű gyermekem, nagyon büszke vagyok rájuk és szeretem a munkámat. Veszprémiként szurkolok a veszprémi kéziseknek és a futsall csapatnak is.
Ez így nekem tökéletes, elégedett vagyok a sorsommal.

Ugray Adrián